- Pistike, most Arkhimédesz törvényéről foglak kérdezni – szólítja fel a kis Pistát a tanár:
- Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba? - Megszólal a telefon.
Pistikét az iskolában felszólítja a tanárnő: - Pistike, ha a nagymamád félbevág egy szelet hús, mennyi lesz belőle? - Kettő – feleli Pistike. - Remek! És ha azt is félbevágja? - Négy. - Kitűnő. És ha azt is? - Nyolc. - Igen. És ha még azt is félbevágja? - Fasírt!
- Te Gizike, nagyon szépen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcan írták, hogy a Burger King!
Anyám napján az a feladat az iskolában, hogy a gyerekek mondjanak egy történetet, amiben szerepel, hogy “anya csak egy van!” Pistike jelentkezik, mondja hogy a múltkor költöztek, amikor baleset érte, ráborult a szekrény, de anyukája kiszabadította alóla, és egy hétig ápolta. Ez azért történhetett így, mert “anya csak egy van!” - Nagyon jó, Pistike! – mondja a taníto néni. – Leülhetsz! Ekkor Juliska is jelentkezik. - A múltkor csónakázás közben beleestem a tóba. Anyukám – függetlenül attól, hogy nem tud úszni – utánam vetette magát és kimentett. Ez is mutatja hogy “anya csak egy van!” - Nagyszerű Juliska! Erre már a Sanyika is nagyon jelentkezik. - A múltkor az anyukám beküldött a spájzba és azt kérdezte hogy mennyi szilvalekvárunk van. Mire én mondtam, hogy “anya, csak egy van!”
Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik diák büszkén mondja: - Az én apukám Mátyás királyra hasonlít. - Miért? - Mert olyan igazságos. Erre megszólal egy másik gyerek is: - Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít. - Miért? - Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, három másik embert is magával rántott!
Földrajzórán feleltetés folyik Európa főbb folyóiról, térképen meg is kell ezeket mutatni. Dél-Európával kezdik, Pistinek jut a Kárpát-medence. Kezével követi a Dunát, és közben alig hallhatóan suttogja: - Ez itt a Duna. - Jó válasz, de miért suttogsz? - Mert ami ebben az országban folyik, arról csak suttogva lehet beszélni.
A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét. - Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla? - Tudom is én… - Mikor volt a tatárjárás? - Tudja a fene. - De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este? - A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal. - És… és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán? - Sehogy. Én a vízvezetékszerelő vagyok, és a fűtőtestet jöttem megjavítani.
- Ha az egyik iskolai vécében van vécépapír: szerencséd van. - Ha működik a vécé: még nagyobb szerencséd van. - Ha van illatosító spray is: Tűnés azonnal a tanári vécéből!
Tanár magyarázza a vérkeringést: - Ha fejen állok, akkor a vér a fejembe folyik, és a fejem vörös lesz. Meg tudja valaki magyarázni, hogy ha a lábamon állok, a vér miért nem folyik a lábamba? Erre Pistike a hátsó padból: - Mert a tanár bácsi lába nem üres
- Mondd csak fiacskám, ebben a mondatban: “A pásztor a mezőn legelteti a nyájat” melyik a helyhatározó? - A pásztor. - Nono! Már hogy lenne a pásztor a helyhatározó? - Azért, mert a pásztor határozza meg a helyet, hogy hol legeljen a nyáj!
Nyelvtanórán: - Pistike, mondj egy igekötőt és egy névmást! - Ki? Én?
Iskolai dolgozatokból: - Vazul, miután megvakították, mehetett amerre látott… - Julius Caesar magáévá tette Galliát, majd behatolt Angliába. - A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Romába költöztek és proletárok lettek belőlük. - Az esztergomi püspök lett a primás. - A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással
lehet mozogni. - Athénban azonban kitört a pestis, amelynek az idős Periklesz is
áldozataul esett, és ez kissé megviselte a várost. - IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott. - IV. Béla várromokat épített. - Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban. Amerikában a Sziklás-hegységben rengetek Gizimedve él. - A költők csak akkor tudnak verseket írni, ha homlokon csókolja
őket egy mázsa. - Az opera végén Othello ledöfte Desdemonát, aki erre énekelni
kezdett. - A Föld nappal a Nap, éjjel pedig a Hold körül kering… - A víz oxigénből és folyadékból áll.
Az iskolában megkérdezik Pistikét:
- Pistike, mi leszel, ha nagy leszel? - Talpig szőrös ember. - Micsoda? Abból nem lehet megélni. - De igenis meg lehet. A nővéremnek csak egy tenyérnyi szőre van, mégis ő tartja el az egész családot.
Suli viccek:))
Forrás: Nevetés terápia | 2009 június 13.
- Pistike, most Arkhimédesz törvényéről foglak kérdezni – szólítja fel a kis Pistát a tanár:
- Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba?
- Megszólal a telefon.
Pistikét az iskolában felszólítja a tanárnő:
- Pistike, ha a nagymamád félbevág egy szelet hús, mennyi lesz belőle?
- Kettő – feleli Pistike.
- Remek! És ha azt is félbevágja?
- Négy.
- Kitűnő. És ha azt is?
- Nyolc.
- Igen. És ha még azt is félbevágja?
- Fasírt!
- Te Gizike, nagyon szépen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcan írták, hogy a Burger King!
Anyám napján az a feladat az iskolában, hogy a gyerekek mondjanak egy történetet, amiben szerepel, hogy “anya csak egy van!”
Pistike jelentkezik, mondja hogy a múltkor költöztek, amikor baleset érte, ráborult a szekrény, de anyukája kiszabadította alóla, és egy hétig ápolta. Ez azért történhetett így, mert “anya csak egy van!”
- Nagyon jó, Pistike! – mondja a taníto néni. – Leülhetsz!
Ekkor Juliska is jelentkezik.
- A múltkor csónakázás közben beleestem a tóba. Anyukám – függetlenül attól, hogy nem tud úszni – utánam vetette magát és kimentett. Ez is mutatja hogy “anya csak egy van!”
- Nagyszerű Juliska!
Erre már a Sanyika is nagyon jelentkezik.
- A múltkor az anyukám beküldött a spájzba és azt kérdezte hogy mennyi szilvalekvárunk van. Mire én mondtam, hogy “anya, csak egy van!”
Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik diák büszkén mondja:
- Az én apukám Mátyás királyra hasonlít.
- Miért?
- Mert olyan igazságos.
Erre megszólal egy másik gyerek is:
- Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít.
- Miért?
- Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, három másik embert is magával rántott!
Földrajzórán feleltetés folyik Európa főbb folyóiról, térképen meg is kell ezeket mutatni. Dél-Európával kezdik, Pistinek jut a Kárpát-medence. Kezével követi a Dunát, és közben alig hallhatóan suttogja:
- Ez itt a Duna.
- Jó válasz, de miért suttogsz?
- Mert ami ebben az országban folyik, arról csak suttogva lehet beszélni.
A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét.
- Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla?
- Tudom is én…
- Mikor volt a tatárjárás?
- Tudja a fene.
- De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este?
- A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal.
- És… és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?
- Sehogy. Én a vízvezetékszerelő vagyok, és a fűtőtestet jöttem megjavítani.
- Ha az egyik iskolai vécében van vécépapír: szerencséd van.
- Ha működik a vécé: még nagyobb szerencséd van.
- Ha van illatosító spray is: Tűnés azonnal a tanári vécéből!
Tanár magyarázza a vérkeringést:
- Ha fejen állok, akkor a vér a fejembe folyik, és a fejem vörös lesz. Meg tudja valaki magyarázni, hogy ha a lábamon állok, a vér miért nem folyik a lábamba?
Erre Pistike a hátsó padból:
- Mert a tanár bácsi lába nem üres
- Mondd csak fiacskám, ebben a mondatban: “A pásztor a mezőn legelteti a nyájat” melyik a helyhatározó?
- A pásztor.
- Nono! Már hogy lenne a pásztor a helyhatározó?
- Azért, mert a pásztor határozza meg a helyet, hogy hol legeljen a nyáj!
Nyelvtanórán:
- Pistike, mondj egy igekötőt és egy névmást!
- Ki? Én?
Iskolai dolgozatokból:
- Vazul, miután megvakították, mehetett amerre látott…
- Julius Caesar magáévá tette Galliát, majd behatolt Angliába.
- A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Romába költöztek és proletárok lettek belőlük.
- Az esztergomi püspök lett a primás.
- A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással
lehet mozogni.
- Athénban azonban kitört a pestis, amelynek az idős Periklesz is
áldozataul esett, és ez kissé megviselte a várost.
- IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
- IV. Béla várromokat épített.
- Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
Amerikában a Sziklás-hegységben rengetek Gizimedve él.
- A költők csak akkor tudnak verseket írni, ha homlokon csókolja
őket egy mázsa.
- Az opera végén Othello ledöfte Desdemonát, aki erre énekelni
kezdett.
- A Föld nappal a Nap, éjjel pedig a Hold körül kering…
- A víz oxigénből és folyadékból áll.
Az iskolában megkérdezik Pistikét:
- Pistike, mi leszel, ha nagy leszel?
- Talpig szőrös ember.
- Micsoda? Abból nem lehet megélni.
- De igenis meg lehet. A nővéremnek csak egy tenyérnyi szőre van, mégis ő tartja el az egész családot.
Bejegyzés jelentése